A hangok különböző frekvencián rezegnek, amelyekre ha ráhangolódunk, a frekvencián keresztül összehangolódunk és azonos frekvenciára kerülünk vele. Vannak további frekvenciák, amelyek közül sok nem is az emberi hallás tartományán belül van, de mégis gyógyítanak. Amikor ráhangolódunk a gyógyító frekvenciákra, a testünk és az elménk harmóniában vibrál.
Dr. Joseph Puleo által 1974-ben újra "felfedezett" solfeggio (szolfézs) frekvenciák állítólag mélyen behatolnak a tudatos és tudatalatti elmébe és serkentik a belső gyógyulást. Kutatásai során matematikai számításokkal fedezte fel a frekvenciákat, amelyek visszahozzák a testet egyensúlyba és elősegítik a gyógyulást. Ennek nyomán Dr. Horowitz további kutatásokat végzett és felfedezett három további szolfézs frekvenciát. 174Hz, 285Hz, 963Hz. Ezzel a három új frekvenciával kiegészítve a szolfézs skálát, most már 9 hangunk van.
Ez a frekvencia a sejtek tisztítására és az elektromágneses sugárzásnak való kitettségtől való meggyógyításukra is szolgál. A kommunikációt javítja, közelebb visz az igazság érzéséhez. Ezen frekvencia hallgatásával, felébresztheted és fejlesztheted az intuíciódat. Intuitíven segít ráhangolódni a téged foglalkoztató kérdésekre, kitágítja a tudatot. Az intuíció több mint megérzés.
Az egész kozmosz, minden létsíkjával, és a vele szoros kapcsolatban álló emberi lény is, (aki a kozmosz kicsinyített mása) valamint minden megnyilvánuló, hordozza magában e finom vibrációkat, s ezek a külső és belső rezgések folytonos hatással vannak mindenre.
Ezek a vibrációk bizonyos mantrában is megnyilvánulnak – ez a rendezett univerzum (hangzó, színes, formabő, szubsztanciális, stb.).
A jóga misztikája szerint hetvenmillió alap mantra létezik, és ezek, valamint kombinációik jelentik a teremtés kézikönyvét. A mantrákról általában India jut eszünkbe, azon belül is a hinduizmus és a buddhizmus. A mantrázás megtalálható a dzsaina vallásban – a dzsainizmusban, és szikh vallásban, vagyis a szihkizmusban, de még az Új Testamentumban is található keresztény mantra.
De mindennapi életünk tele van mantrázással. Minden nap ugyanúgy köszönünk, ugyanúgy kívánunk sok szerencsét a bányásznak, a gyermeknek a sulihoz, jó utat stb. Egy kifejezés ismételgetése segíti az általa hordott tartalom megvalósulását. Persze a valódi hatékonyság egyik fontos feltétele, hogy szívvel mondjuk azt a kifejezést. Ha csak üres rutinnal, megszokásból, kötelességből kívánunk jó utat, sok szerencsét, akkor az még nem váltja ki a valódi hatást. Kell hozzá a szív őszintesége is. A mantrák ereje is megsokszorozódik, életre kel a szív őszintesége által.
A mantra nem csupán hangrezgés, hanem sugárzó energia, ami egy sajátos gondolati áram megindítása révén áthangolja az ember mentalitását. Erre utal a szó etimológiája: manasz – elme, tudat; trájaté – felszabadít. A mantra hangzó meditációs formula, szent szótagok, misztikus hangok, olykor konkrét jelentés nélkül, vagy rövid fohász. Szövege kötött, nem változik a beszélt nyelv változásaival. E misztikus hangok nem a világi tapasztalás körébe tartoznak, s értelmük akkor nyilvánul meg, ha az adott szabályok szerint ejtik ki, s fölfedezik, fölébresztik, asszimilálják azokat. A mantra igazi értelme abban van, hogy nincs közvetlen jelentése, s e jelentésnélküliségen meditálva belátható az anyagi univerzum ontológiai irrealitása.
A mantra olyan varázsszó, olyan varázsige, amely köt és old, ezért rendszeres ismételgetésükkel szebbé tehetjük, szebbé varázsolhatjuk az életünket.
Az ősi mantrák lényege, hogy mágikus erővel bírnak, amelyek képesek energiával, életerővel feltölteni az elmét és a lelket. Meditáció közben mondva vagy énekelve erősítik a tudatodat, kikapcsolnak, ellazítanak és onnantól kezdve bármire képes lehetsz! Elérheted vágyaidat, céljaidat, vagy pusztán a béke, a türelem és a szeretet állapotát.
A mantra lehet egy hang, szótag, szó vagy rövidebb mondat, illetve lehet szavak sorozata is. Maga a hang a lelki átalakulás kifinomult eszköze. A mantrák nem csupán egyszerű szavak soraiból állnak, hanem minden egyes szóban erő rejlik. A szavak minden egyes szótagja életenergiával telített. Ezek az energiák a mantra hangoztatása közben felszabadulnak és gyógyírként hatnak az őszinte odaadással gyakorlóra.
A mantrák olyan szavak, mondatok, imák, megerősítések, amiket magadnak mondasz. Évezredek óta hatnak és gyógyítanak. Annyira tiszta, egyszerű technika, hogy nem tudtak belőle üzletet és pénzt csinálni a nyugat emberei, így nem is nagyon publikálják.
"Ez nem egy nyelv, amit értened kell. A mantra egy univerzális hangkód, amely összeköt bennünket.” /Deva Premal/ A mantra 108-szor való kántálásával a hangrezgés átitatja a teljes fizikai és energiatestet, a gyógyulás irányába hatva.
A szakrális éneklés vagy kántálás két szinten hat: a fizikai síkon kiterjeszti a hangrezgést, ami megnyitja a szívet. Így egyensúlyba kerül a teljes energiarendszer, a sejtek megnyílnak a finom életerő befogadására, ami segít megvalósítani a mantra által képviselt állapotot (pl. boldogság, bőség, feltétel nélküli szeretet).
Minél többször zengetünk egy hangmintát, annál inkább ráhangolódunk a rezgésére, és összeolvadunk az általa képviselt minőséggel.
Mantrákat használva egy energiamezőt hozol létre magad körül, belül pedig egyfajta nyitottság jelenik meg. A mantrák így működnek. Olyan az egész, mint egy energiahíd a külső és a belső tudatosság között.
Noha a mantrák eredete szanszkrit hagyományokra vezethető vissza, a modern kori ember számára is ugyanolyan hatásosak, gyógyító rezgéseik pedig fantasztikusan megnyitják a szívet és ébresztgetik a tiszta tudatot.
Ezeknek a hangoknak az ismétlése lehetővé teszi az energetikai egyensúly megteremtését és a csakrák jobb összehangolását:
- LAM – Gyökér csakra-
- VAM – Szakrális csakra
- RAM – Napfonat csakra
- YAM – Szív csakra
- HAM – Torok csakra
- SHAM - Homlok csakra
- OM – Korona csakra
Használatuk csupán annyiból áll, hogy rendszeresen ismételgeted őket. A tényleges eredmény kifejtése érdekében érdemes legalább 7 napig alkalmazni egy-egy mantrát.
- AUM (OM): Azt mondják, hogy amikor a világ teremtődött ez hang hallatszott, ez volt az első hang. Az őshangzó ami minden kultúrában mint a dolgok eredete jelenik meg, amely minden lehetséges létezési sík rejtett tulajdonságait csírájában hordozza. Pythagoras ezt a tudást kb. 2500 évvel ezelőtt felismerte és feljegyezte, hogy a természetben, a zenében és az emberek lelkében működő törvények azonosak. Kézenfekvő ezt a harmóniát terápiaként használni, a disszonancia kezelésére.
A legfontosabb alap- vagy gyökérmantra, ezért sok mantra elején mondják. AUM, avagy kiejtve OM, mivel a szanszkritban az au-t együtt o-nak ejtjük, ezért gyakran írva is: OM .
"Kezdetben vala az ige, az ige vala Istennél, és Isten vala az ige". Maga az Ige volt Isten, (a TEREMTŐ) vagyis a hang, a zene, a kozmosz zenéje, az ÓM. Ebből keletkezett az Élet Virága, ez Isten alapmintája, az /osztódott sejt/, kör a körben, -az emberé.Más értelmezés szerint az a-hang az ego-princípium, az u-hang a tudat fölemelése, míg az m-hang az univerzum egységességét jelöli. Ez az értelmezés sejteti az óm szerepét a meditációban, az emberi tudat magasabb igazságokra történő megnyílásában.
ॐ A három hang több mindent szimbolizálhat: Utal a világmindenség hármas aspektusára; a test-lélek-szellem egységére.
-Az "A" jelképezi a durva anyagi világot (az ébrenlét állapotot),
-az "U" az asztrálsíkot (az álom állapotát),
-az "M" pedig az elmén túljutott állapotot szimbolizálja (a mélyalvás állapotát).
A szótagot körülvevő csendet "a Negyedik"-nek is nevezik: a tiszta tudat, az önmagában létező végtelen örökkévaló.
Mantrázni az anyanyelvünkön is lehet
Sőt: tudatunk tele van tudatosan felismert, illetve tudatszintünk alatt "zümmögő" mantrákkal. Szerencsések vagyunk, ha saját öntudatlan mantráink pozitív megerősítést sugallnak.
Sajnos viszont a gyakran hangoztatott mantráink a következők is lehetnek: "Jaj de fáradt vagyok!", "Nekem ez nem megy!", "Nem bírom tovább!", "Nincs elég időm!", "Nincs elég pénzem!", stb. stb.
Vigyázzunk tehát, mi is az, amivel elménket nap mint nap eltelítjük. Használjuk tudatosan ezekez a "mantrákat és változtassuk pozitív jelentésűre! "Nem vagyok fáradt!" "Ez nekem is megy!" "Van elég időm!" "Van elég pénzem!" Stb.
A hétköznapok mantrái lehetnek:
-Párkapcsolati probléma esetén: A partnerem szeret, és én is szeretem őt.
-Egészségügyi probléma esetén: Megtalálom azt a módszert, amely elősegíti a gyógyulásomat.
Lehetőleg egyszerre egy szót, vagy mondatot ismételjünk. És, ha már érzékeljük magunkban a mondat jótékony rezgését, csak utána keressünk másik szót vagy mondatot.
-Elköteleződöm a saját ragyogásom mellett.
-Szerény, kedves, tapintatos és együttérző vagyok magammal és másokkal.
-Szívemet és kedvességemet árasztom.
-Megőrzőm a belső békémet, belső erőmet, a belső stabilitásomat. Stabilitás megőrzése, a stabil állapot megőrzése.
-Stabil, békés, és erős maradok. Erős vagyok.
Ne kételkedj magadban! Szép vagy. Erős vagy. Bármire képes vagy! Bármilyen pozitív töltetű hangsort lehet mantraként használni, nem kell a példában megadott mondatokhoz ragaszkodnunk.
Az anyanyelvünktől eltérő szavak zengetésének elméleti háttere pedig az, hogy minden szó kiejtésekor nyelvünkkel a szájpadlás több ezer idegvégződését is stimuláljuk, egyfajta szájon belüli reflexológiaként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.