Likopin - a vörös antioxidáns. A likopin egy vörös
színű karotin, ami pl. a paradicsom (Solanum lycopersicum) színanyaga –
nevét innen kapta –, de sok más bogyós gyümölcs színét is ez adja
(például csipkebogyó, görögdinnye). A likopin atékony antioxidáns. Az
antioxidánsok hozzájárulnak szervezetben zajló káros oxidációs
folyamatok, ezáltal az öregedési folyamatok gátlásához.
A likopin a kétezres években került reflektorfénybe, amikor számos
kutatást végeztek az addig jelentéktelennek hitt vegyülettel.
Ekkoriban derült fény számos, a növényi élelmiszerekben nem
tápanyagként szereplő összetevő antioxidáns különös emberi szervezetre
gyakorolt hatásáról. A legelső kutatások bebizonyították hogy a likopin
képes megakadályozni az úgynevezett „rossz” (vagyis az LDL) koleszterin
oxidációját. Ez röviden azt jelenti, hogy képes megelőzni az
érelmeszesedést. Hasonló vizsgálatot több kutatócsoport végzett és mind
arra jutottak, hogy a vér alacsony likopin szintje kedvez, meg magas
szint gátolja a szív és érrendszeri betegségek kialakulását. Ezt
követően a látást javító hatása derült ki. Kanadai kutatók
bebizonyították, hogy csökkenti a szürke hályog kockázatát, elsősorban
azzal, hogy védik a szemlencsét a szabad gyökök okozta károsodástól.
Mindez ugyan kézenfekvőnek tűnhet, hiszen "testvére" a béta-kariton
régóta köztudottan segíti a szem egészségét. Ahogy a legtöbb antioxidáns
a likopin is anti-aging hatással bír, azaz a bőr és s szervek
öregedését gátolja a szabadgyökök ellensúlyozásával. Egyesek szerint
nagy mennyiségben véd a legégés és a bőrrák ellen is. Az érrendszert és
a szemet védő hatása tehát elismert, ma azonban két új területen is
kezdik felfedezni a likopin egészséges hatását. Egyrészről egyre több
tudós szerint az inzulinfüggő folyamatokban is pozitív szerepet
játszik. Feltételezik, hogy bevitele javítja az inzulin hasznosulását
is, fékezve a glükózintoleranciát. Magyarán a cukorbetegség ellen is
hatásos lehet. A legújabb kutatások alapján pedig kijelenthető, hogy a
mellrák egyik leghatásosabb megelőzője lehet. Mivel állatkísérletekben
és epidemiológiai tanulmányokban vizsgálva arra jutottak, hogy a
likopin a mellráksejtek (MCF-7) növekedését gátolja.
Elterjedt nézet, hogy a likopint a paradicsommal kötik össze. Valójában
rengeteg növényben termelődik, de tény hogy a paradicsomban igen nagy
mennyiségben van jelen, bár így is csak a toplista harmadik helyére
szorul.
-1: A likopiont legnagyobb koncentrációban az amúgy is superfoodnak
tekintett guava gyümölcs tartalmazza 5204μg/100g mennyiségben. Ez a
Dél-Amerikában honos gyümölcs hazánkban szinte alig kapható.
-2: Közvetlenül a guava után az általunk is népszerű görögdinnye található 4532μg-al.
-3: A harmadik helyen pedig a paradicsom áll 3041μg-al.
Alma: Egyik legismertebb gyümölcsünk, szerte a világon termesztik,
fogyasztják a több ezer fajta valamelyikét. Az alma becsét, jó hírét, a
gyógyító erejébe vetett ősi hitet jelzi az is, hogy több nép
mitológiájában is szerepel. Egy régi közmondás szerint: "napi egy alma
- az orvost távol tartja". Tény, hogy ez a gyümölcs minden porcikájában
különösen értékes táplálék. Húsa 8-13 százaléknyi gyümölcscukrot
tartalmaz.
Egy közepes nagyságú nyers almában 80 kalória van, 21 gramm
szénhidrátot, 3,7 gramm rostot, és 10-15 mg C-vitamint tartalmaz. A- és
B vitamin, folsav, kalcium, magnézium, kálium, kéntartalma is jelentős.
Vízoldékony rostanyaga, a pektin sokféle jótékony hatást gyakorol az
emberi szervezetre: rendezi a székletet (a tapasztalatok szerint főve,
párolva a hasmenés, nyersen a székrekedés ellen vethető be), kedvezően
hat a bélflórára, csökkenti a vér koleszterinszintjét, magas
káliumszintje a magas vérnyomásúaknak segíthet. Gyümölcssav, almasav
tartalma a belek és a máj működésére fejt ki jó hatást. Az alma a
szervezet egészére méregtelenítő, tisztító hatású, így például
tehermentesíti a vesét, csökkenti a vesekő és húgysavképződést (ezért
köszvény ellen is alkalmasnak tartja a természetgyógyászat).
A fogyókúra egyik hasznos segítője, sőt, ha valaki egy-két napos
almakúrát tart, nemcsak a súlycsökkenéshez járul hozzá, hanem egyben
méregteleníti is a szervezetét. Legértékesebb, legtáplálóbb, ha héjával
együtt, nyersen fogyasztjuk, így tartalmazza a legtöbb élelmi rostot.
Nem kell feltétlenül a legszebb, viaszosan fénylő, darabonként
selyempapírba csomagolt, méregdrága import almákat vásárolni, hiszen
kora ősztől késő tavaszig kapható a kevésbé látványos, ám annál
egészségesebb, ömlesztve kilózott magyar termék, és az sem baj, ha
netán már kissé ráncos némelyik a tél végén. Számtalan módon
elkészíthető: nyersen lének facsarva, müzlibe, gyümölcs- és
zöldségsalátába darabolva, párolva, sütve, főzve, töltve, hús mellé
köretnek, levesnek, mártásnak, süteménynek... a sor tetszés szerint
folytatható.
Áfonya: Erről a gyümölcsről rengeteg jót lehet elmondani, és csak
egyetlen rosszat: nagy baj, hogy nincsen minden kiskertben, hobbitelken
legalább néhány termő tő belőle. A vörös áfonyára is igaz, hogy minél
színesebb egy gyümölcs, annál több értékes hatóanyag van benne, és az
is, hogy azok gyümölcsök a legértékesebb vitaminforrások, amelyek
termesztett változatukban is megőrzik "vad" tulajdonságaikat. Márpedig
számtalan megőrzésre érdemes jó tulajdonsága van: egészséges,
vitamindús, nyomelemekben és antioxidánsokban gazdag, ráadásul aromás,
finom. Sok értékes ásványi anyagot tartalmaz, kalcium, magnézium,
kálium, nátrium, vas, cink és mangán, foszfor is van benne. A-, B-, C-,
és E-vitaminok gazdag forrása.
Flavonoid-tartalmának köszönhetően
érvédő hatású, csökkenti az infarktus kialakulásának veszélyét. A
szájüregben és a húgyutakon fellelhető egyes baktériumok ellen is
bevethető a benne lévő baktériumölő proantocianidin miatt. A
vizsgálatok során ugyanis azt tapasztalták, hogy ez a vegyület segít
megakadályozni, hogy a húgyúti fertőzések leggyakoribb előidézője, az
E. coli baktérium hozzátapadjon a hólyag falát borító hámsejtekhez. A
benne lévő nagy mennyiségű fenol antioxidáns hatású, erősíti az
immunrendszert, véd a fertőzések ellen, érvédő és sejtregeneráló,
méregtelenítő, akadályozza a kőképződést, a gyulladásos és daganatos
megbetegedések kialakulását, így kiemelkedő a betegségmegelőző hatása.
Természetesen a legjobb nyersen, turmixnak, gyümölcssaláta részeként,
vagy sütemények mutatós díszítéseként. Az ínyencek savanykás aromája
miatt szívesen használják mártásnak, szósznak, lekvárnak vadhúsok,
sültek, rántott sajt mellé. Szörp, dzsem is készül belőle télire,
különlegesség az áfonyalikőr és a bor is. Fagyasztva és aszalva is
tartósítható, ilyen formában a kereskedelemben is kapható. Bioboltokban
áfonyalé, sőt, ma már kapszulás kivonat is beszerezhető. A vörös áfonya
kivonata koncentráltan tartalmazza a gyümölcs jótékony egészségvédő
hatóanyagait.
Eper: A friss epernek nincs párja! Az íze kellemes, édes és frissítő,
az illata semmivel össze nem hasonlítható, ráadásul ebben a gyümölcsben
olyan tápanyagok találhatóak, melyek rendkívül egészségessé teszik. Az epret évezredek óta ismerjük és fogyasztjuk, de csak az elmúlt
évtizedekben sikerült tudományos módszerekkel is bizonyítani, hogy
mennyire egészséges. Nagy mennyiségben található benne például
C-vitamin, mangán, réz, kálium jód és folát, magas rosttartalma pedig
hozzájárul a megfelelő emésztéshez.
Rosttartalma hozzájárul a székrekedés megelőzéséhez,
illetve bizonyos daganatos betegségek rizikójának csökkentéséhez. Bár
nagyszerű forrása a C-vitaminnak, kedvező hatásait nem (vagyis nemcsak)
ennek köszönheti, hanem a benne található sokféle antioxidánsnak,
flavonoidnak, tanninnak és egyéb fitonutriensnek. Ezek a tápanyagok
segítik az immunrendszerünk megfelelő működését, és gyulladásgátló
hatással is rendelkeznek. Ezen tulajdonságainak köszönhetően a
rendszeres eperfogyasztás védheti a sejtjeinket a károsodásoktól, és
jelentős mértékben csökkentheti súlyos krónikus betegségek
kialakulásának veszélyét is. Kismamáknak is érdemes gyakran epret enni,
mert foláttartalma hozzájárul az egészséges magzati fejlődéshez, és
csökkenti bizonyos súlyos fejlődési rendellenességek rizikóját. Bár az
eperről nem elsősorban a szívvédő hatások jutnak eszünkbe, ez a
gyümölcs valójában nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szívünk és
az ereink sokáig egészségesek maradjanak. Az eperben található
tápanyagok segítenek megőrizni a vérerek rugalmasságát, csökkentik a
mikroszkopikus gyulladásokat, megelőzik, hogy a vérerek falán ún.
plakkok alakuljanak ki (vagyis biztosítják, hogy a véráramlás megfelelő
maradjon). Az alacsony kalóriatartalmú és szinte teljesen zsírszegény
epret azok is bátran fogyaszthatják, akiknek magas a vérnyomása. A
gyümölcs ugyanis a vérnyomást is segít szabályozni, többek között a
benne lévő káliumnak, magnéziumnak és C-vitaminnak köszönhetően. A
legújabb kutatások szerint pedig a rendszeres eperfogyasztás – főleg,
ha desszertként, nagyobb étkezések után tálalják fel – a
vércukorszintünkre is jó hatással van, és a hirtelen
emelkedéseket-csökkenéseket is megakadályozza. Mivel az eper erős
antioxidáns és hatásos gyulladáscsökkentő tápanyagok találhatóak benne,
ezért a szakemberek szerint azoknak is érdemes rendszeresen
fogyasztani, akik a kognitív hanyatlás ellen kívánják felvenni a
harcot. Állatkísérletek során pedig az is kiderült, hogy az eper
különösen jó hatással van azokra az agyi területekre, melyek a
memóriáért, illetve az információk felidézéséért, előhívásáért
felelősek.
Gránátalma: A gránátalma az utóbbi években tapasztalható diadalmenetét
rendkívül pozitív élettani hatásainak köszönheti. Alkalmazási területei
a szív-érrendszeri megbetegedések kezelésétől a változáskori
panaszokon, a magas vérnyomáson, az érelmeszesedésen, a krónikus
gyulladásokon át a rákig terjed. A gránátalma gyógyító hatóanyagai a
gyümölcs ehető magjaiban rejlenek. Egy termésben kb. 400 piros mag
található, amelyeket húsos, lédús, piros színű burok vesz körül. Ez a
burok nem csak jó ízű, de az említett pozitív hatásokért felelős
anyagok gazdag forrása.
Utóbbiak közül a legfontosabbak: aminosavak,
ásványi anyagok (kálium, kalcium, magnézium, foszfor, vas), vitaminok
(B1, B2, C) és rengeteg ún. szekunder növényi hatóanyag. Ezek közül is
főképp polifenolok és fitoösztrogének, amelyekben a gránátalma
gazdagabb minden más gyümölcsnél. Egyúttal ezeknek a
hatóanyagcsoportoknak köszönhető a legjelentősebb gyógyító hatás. A
fitoösztrogének között találjuk az izoflavonokat, amelyek a szójababban
is megtalálhatók, továbbá az ösztront és az ösztradiolt, amelyek
teljesen azonosak az emberi szervezet által termelt nemi hormonokkal.
Mindössze fél gránátalma ugyanolyan hatású lehet, mint egynapi dózis
hormonpótló tabletta – de utóbbi mellékhatásai nélkül. A
fitoösztrogének csodálatos tulajdonsága, hogy egyfelől ösztrogénszerű a
hatásuk, ami által enyhítik a változáskori tüneteket, másfelől
antiösztrogén hatással is rendelkeznek, ami révén megvédenek az
emlőráktól és fékezik a zsírsejtek saját ösztrogéntermelését. Ez utóbbi
hatás főképp a túlsúlyos férfiak számára örvendetes, hiszen őket
elkeseríti, amikor látják, hogy a hízás következtében emlőik nőies
formákat ameöltenek. Azonban ettől függetlenül is elmondható, hogy a
gránátalma hatóanyagai általában véve is nagyon pozitív hatást
gyakorolnak a férfiak szervezetére. Például javítják a vérkeringést és
védő hatásúak a prosztatarákkal szemben. A gránátalma polifenoljai
közül megemlítendők a fenokarbolsavak (pl. az ellagsav, galluszsav, a
kávésav és a klorogénsav), a flavonoidok (katechin, kvercetin, rutin,
kaempferol és luteolin), valamint különféle antociánok, amelyek a magok
sötétpiros színét adják. Az antociánok közül megemlítendő a delfinidin,
amely a vörös áfonyában is megtalálható. A polifenolok mind erős
antioxidáns hatású anyagok. Külön kiemelendő közülük az ellagsav, amely
prof. Béliveau, és dr. Gingras kanadai rákkutatók szerint egyfelől a
rákkeltő anyagok termelődését, másfelől a daganatok vérellátását
biztosító erek képződését (angiogenezis) gátolja. A gránátalma
polifenoljai csökkentik a vérnyomást és a koleszterinszintet. Noha a
tudomány mai állása szerint nem áll kellő mennyiségű adat
rendelkezésünkre ahhoz, hogy a gránátalma rákos betegekre gyakorolt
hatásáról végleges, összefoglaló értékelést adjunk, az eddigi
eredmények arra utalnak, hogy ezzel a gyümölccsel sokat tehetünk a
betegség megelőzéséért, továbbá hatékonyan kiegészíthetjük vele az
orvosi kezeléseket. Laboratóriumi kísérletekben a gránátalma kivonata
gátolta a prosztatarákos sejtek növekedését és osztódását, majd
programozott sejthalált (apoptózis) eredményezett a ráksejtekben. A
népi gyógyászat a gránátalmával kapcsolatban pozitív eredményekről
számol be hasmenés, tüdőgyulladás, torokgyulladás, fogínygyulladás és
húgyúti gyulladások kezelésében. Azonban a gránátalma jelentős
gyulladáscsökkentő hatásait tekintve minden betegség esetén ajánlható.
Ide sorolhatók a krónikus gyulladásos betegségek, mint a reumatoid
ízületi gyulladás, a zsíranyagcsere zavarai, a szív-érrendszeri
betegségek, a szürke hályog és az időskori sárgafoltelfajulás (macula
degeneratio), végül a degeneratív idegrendszeri betegségek, mint pl. az
Alzheimer-kór. A kutatók szerint a gránátalma gyulladáscsökkentő
hatásai nem csupán a gyümölcs polifenoljainak antioxidáns hatásaival
magyarázhatók, hanem azzal is, hogy egyúttal a sejteken belül
felszaporodik a glutathion nevű anyag, amely testünkben termelődő
legerősebb hatású antioxidáns. A gránátalma magjaiból értékes olajat
nyernek, amely külső és belső alkalmazásra egyaránt alkalmas. 70
százalékban egy ritka, többszörösen telítetlen omega-5 zsírsavat, az
ún. punicinsavat tartalmaz. A magolaj hatása belsőleg alkalmazva a
gránátalmalé, illetve a gránátalma-kivonat hatásához hasonlítható.
Nőkön alkalmazva klinikai tesztekben megfigyelhető volt, hogy a magolaj
többheti szedésével jelentősen enyhültek a menopauza jellegzetes
tünetei, panaszai: pl. a hőhullámok, a hangulatingadozás, az idegesség
és a bőrszárazság. A fiatalabb, hormonális problémákkal küzdő nőkre is
jótékony hatással vannak a gránátalma hatóanyagai. Külsőleg alkalmazva
a gránátalma-magolaj első osztályú arcápoló szer, amely kiválóan
alkalmas az erősen igénybe vett és az öregedő bőr kezelésére és
ápolására.
Görögdinnye: A görögdinnye tele van hasznos anyagokkal. Sok benne a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium is, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint. Jót tesz a vesének A görögdinnye magas káliumtartalma miatt segít átmosni a veséket, és csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját. Mivel víztartalma nagyon magas, serkenti a vizeletürítést, így az egész szervezetből segít kitakarítani a káros anyagokat, ráadásul még a bőrnek is jót tesz. Segít csökkenteni a testhőmérsékletet és a vérnyomást, így megvédi a szervezetet attól, hogy túlságosan felmelegedjen. Magas víztartalma jól jön, amikor sokat izzadunk, és pótolnunk kell az elveszített folyadékot, vitaminokat és ásványi anyagokat.
Mivel sok benne a kálium és a magnézium, hatékonyan csökkentheti a vérnyomást, az erekre és érfalakra nehezedő terhelést, amitől az egész keringésünk egészségesebb lesz. A benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását. Ez a szívnek is jót tesz. A dinnyében található nagyobb mennyiségű likopin több kutatás szerint komoly szerepet játszik a rákmegelőzésben. Olyan rákfajták kialakulásának esélyét csökkentheti, mint a prosztata-, a mell-, a tüdő- és a vastagbélrák. A görögdinnyében lévő arginin segíthet az erekciós gondok leküzdésében, és stimuláló hatással van a libidóra nőknél és férfiaknál egyaránt. A görögdinnye kitűnő vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító. Mivel 90%-ban vízből áll, jól átmossa és méregteleníti a szervezetet, a vért és a beleket is kitisztítja. Fogyasztása hasznos, ha betegségből lábadozol, mert pótolja vizet, és elősegíti a gyógyulást a szervezet kitakarításával. Magas víztartalmának köszönhetően igen kevés kalóriával, zsírral, fehérjével és szénhidráttal rendelkezik, ezért kitűnő alapanyaga lehet a különböző diétáknak. A dinnye nem kényszerít koplalásra, mert kalóriaszegény ugyan, de nagyon laktató, mindemellett tartalmazza a szükséges ásványi anyagokat.
Málna: A málnát már a középkorban is gyógynövényként tartották számon,
számos pozitív, azóta bizonyítást nyert élettani hatásai miatt. A málna
rengeteg C-vitamint és antioxidánst tartalmaz, így erősíti az
immunrendszert és megelőzi a rákos megbetegedéseket. Kitűnő
vértisztító, vérszegénység ellen is hatásos és csillapítja a lázat.
A-vitamin tartalma révén javítja a látást. Nagymennyiségű B1, és
B2-vitamint tartalmaz, de rendkívül gazdag flavonoidokban,
gyümölcssavakban, cserzőanyagokban és növényi rostokban. Pektin is
található benne, mely emésztésjavító hatásáról ismert.
Az ásványi
anyagok közül a kálcium-, kálium-, megnézium- és vastartalma
kiemelkedő, mennyiségét tekintve pedig a szervezet napi szükségletének
10 %-át fedezi. Antibiotikum kúra után is jó szolgálatot tesz, mivel
segít helyreállítani a megterhelt emésztőrendszert és a károsodott
bélflórát. Antocianintartalma révén mérsékli a magas vérnyomást,
emellett szabályozza a vércukorszintet és enyhíti a menstruációs
görcsöket is. Cseranyagai hasmenéskor segítenek, antibakteriális,
összehúzó hatása pedig a szájnyálkahártya gyulladásos állapotainak
megszüntetésében segédkezik. Rovarcsípések okozta duzzanatok
borogatására is használható, hiszen a málnából készült tea például
antibakteriális, ér-, és pórusösszehúzó hatású.
A málnával még szépülhetünk is. Magas biotintartalmának köszönhetően,
melyet szépségvitaminként is gyakran említenek, szépíti a bőrt,
csillogóvá és dússá teszi a hajat.
Paradicsom: Egy tanulmány szerint a paradicsom kivonata az aszpirinhoz
hasonlóan segíthet csökkenteni a vérrögök, illetve a szívbetegségek
kialakulásának esélyét, különösen azoknál, akiknek magas a vérnyomása.
A termés mérgező glüko-alkaloidokat tartalmaz, de érés közben
lebomlanak, így a pirosan ragyogó gyümölcs már fogyasztásra alkalmas.
Több mint 1000 különböző fitokemikáliát tartalmaz, mint például C-, A-
vitamin, likopin, nyomelemek, ásványi sók, flavonoidok, cukor.
Mivel a
paradicsomban sok a karotinoid, a vitamin és a flavonoid, a vér
egészségét is védi, és segít a szervezetet megóvni például az ivóvízben
található extra fluoridtól is. A paradicsomban található nagy
mennyiségű béta-karotin, illetve likopin nagyon hasznos sejtvédő, és
segít megelőzni a különféle rákfajták kialakulását. Kutatások szerint a
gyakori paradicsomfogyasztás leginkább a mellrák, illetve a prosztata-
és a hererák megelőzésében hatékony. Kutatások szerint a paradicsomban
található likopin segíthet abban is, hogy a cukorbetegek szervezetében
helyreálljon a biokémiai egyensúly. Emellett a paradicsom gyakori fogya
sztása a stroke kialakulását is segíthet megelőzni, és jelentősen
csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának esélyét.
Felhasználható nyersen, savanyúságnak, levesnek, mártásnak, passzírozva
üdítőitalnak. Főzés során a vitaminok nagy része lebomlik. Miközben
egyes hatóanyagai, mint például a likopin, zsiradékkal együtt
elkészítve jobban hasznosul a szervezetben.Napi 3-4 dl paradicsomlé a
fogyó- és salaktalanító kúrák könnyen elkészíthető itala. Kitűnő üdítő
és tápláló folyadék minden korosztály számára. Érdekesség, hogy arányaiban a
legmagasabb likopin mennyiséget a feldolgozott paradicsom
készítményekben mértek. A vizsgálatok egyik meglepő következtetése
szerint ugyanis a feldolgozott paradicsomból előállított élelmiszerek
jobb forrást jelentenek a szervezet számára. Előnyös, ha valaki
paradicsomlét, vagy sűrítettparadicsomból készült ételeket fogyaszt,
mert ezekben a likopin felszívódását kedvezően befolyásoló olajok,
illetve zsírok vannak. Tegyük hozzá azonnal: a feldolgozott termékek
közül persze inkább azokat részesítsük előnyben, amelyekben nincs vagy
kevés az adalékanyag.
Paprika: A kalifornia paprika igen színes zöldségféle: zöld, sárga, narancssárga vagy bordóspiros harangalakú termésként találkozhatunk vele. Ez a négy szín azonban egy, nem négyféle paprika, csak négyféle érettségi állapot, de ez a paprika mindegyik formában fogyasztható. Alacsony kalóriatartalmú. Egy csésze kaliforniai paprika mindössze 45 kalóriát tartalmaz, ráadásul ugyanennyi mennyiség fedezi az ajánlott napi C-vitaminbevitelt is.
Magas C-vitamin tartalma erősíti az immunrendszert és megőrzi a bőr fiatalságát. A legmagasabb C-vitamin tartalma a vörös színű daraboknak van.
Számos fitokemikáliát (a
növényekben található bioaktív vegyületek, amelyek az adott
élelmiszerekben speciális védőhatást fejtenek ki), és karotinoidot -
legfőképpen béta-karotint - hordoz magában, ami antioxidáns és
gyulladáscsökkentő hatásokkal is bír. A paprikában lévő kapszaicinnak
(fenolból származtatható alkaloid, amitől a paprikát csípősnek érezzük)
több pozitív egészségügyi előnye is van. Tanulmányok szerint csökkenti
a koleszterinszintet, segít a cukorbetegeknek, fájdalomenyhítő és
gyulladáscsökkentő is. kaliforniaipaprika Ha rövid ideig, kis lángon
főzzük, akkor megtartja édes, szinte gyümölcsös ízét, és az erős
tápanyagforrások sem szivárognak el belőle. Kéntartalma segít megelőzni
bizonyos rákfajták kialakulását. Jó E-vitaminforrás, amely köztudottan
segít fiatalon tartani a hajat és bőrt. B6-vitaminban is gazdag, ami
alapvető fontosságú az idegrendszer normális működésében. Egyes enzimei
védik a szemet a szürkehályogtól, valamint a későbbi makula
degenerációtól (a fejlett társadalmakban az időskori látásromlás egyik
vezető oka napjainkban az úgynevezett szemfenéki meszesedés). A piros
színű paprika és a pritamin paprika káliumot, foszfort, kalciumot,
valamint Béta-karotint és bioflavonoidokat is tartalmaz. Ezen anyagok
semlegesítik a szabad gyököket, így bizonyos védelmet nyújtanak a rák
ellen.
Ribizli: A piros ribizli kiváló flavonoid, antioxidáns forrás, hiszen
magas C-vitamin tartalommal rendelkezik, négyszer több van benne, mint
a narancsban. 100 grammjában 30-40 mg található. Nem véletlenül
alkalmazták már korábban is skorbut ellen eme fanyar ízű bogyós
gyümölcsöt. Alacsony energia- és zsírtartalmú gyümölcs. 1 kg piros
ribizliben 6 gramm fehérje, 12 gramm zsír, 70 gramm szénhidrát, 7 gramm
szerves só és 43 gramm rost található.
Cukortartalma sem jelentős,
savanykás ízét nem csak ennek köszönheti, hanem a benne található
alma-, citrom-, bórkő-, borostyánkő-, ecet-, és oxálsavnak, de a sort
még folytathatnánk. Jelentős növényi rostanyag tartalma – főleg pektin
származékok – hozzájárulnak a könnyű emésztéshez. Ásványi anyagok közül
kálium tartalma kiemelkedő, ezen kívül nátriumot, kalciumot, foszfort,
magnéziumot és vasat tartalmaz. Flavonoid tartalma hatékony segítséget
nyújt a szabadgyökök elleni védekezésben, segíti a C-vitamin felvételét
a májban, vesében és mellékvesében, a gyümölcsben található
béta-karotinnal együtt – több kutatás is kimutatta – daganatmegelőző
hatása is van. Érdemes megemlíteni, hogy a C-vitamin mellett tartalmaz
B1-vitamint, mely a sejtek, különösen az idegsejtek működéséhez
elengedhetetlen. Növeli az energiaszintet, javítja a
koncentrálóképességet és az anyagcsere folyamatokat. B2-vitamin
tartalma segíti a zsírsavak lebontását, fontos szerepet tölt be a
szöveti légzésben, az oxidatív funkciókban és a méregtelenítésben. A
B6-vitamin ajánlott szív-és érrendszeri betegségek megelőzésére,
álmatlanság enyhítésére, premenstruációs tünetek csökkentésére. Az
E-vitamin is van benne, amely az immunrendszer erősítésére,
szívbetegségek ellen, szennyező anyagok ellen ajánlott. Sejtszinten
fejti ki hatását, ezért az öregedés folyamatát is lassítja. A piros
ribizli a csontok és a fogak felépítését segíti. Magja támogatja a
bélmozgást, tehát bátran fogyaszthatjuk azt is. Természetes vízhajtó
szer. Kiváló bőrápoló szer, különösen az érzékeny bőrűek számára. A
magjában található zsiradék hasonló az emberi bőrben találhatóéhoz, így
bőrünk kiválóan be tudja építeni ezt a növényi zsiradékot. Nyugtató,
ápoló és viszketéscsillapító hatása is van. Szörpöt, gyümölcsbort,
dzsemet, lekvárt és különböző édességeket készíthetünk belőle. A hideg
technológiának köszönhetően nem veszíti el magas C-vitamin tartalmát.
Szőlő: Vörös szőlő, a természet orvossága! A szőlő vörös szemeinek
minden darabja igazi természetes gyógykapszula a szervezetnek, bioaktív
hatóanyagai miatt. Hazánk változatos szőlőtermő vidékekkel rendelkezik,
mely adottságát érdemes minden korosztálynak kihasználni. A fürtös
gyümölcs – különösen a vörös szőlő -, bővelkedik a szervezetet éltető,
sejtmegújító, keringést serkentő alkotóelemekkel. Így nyersen
fogyasztva akár diéta formájában is, esetleg borként kortyolgatva
egyaránt hasznos, vitalitásunkat növelő táplálék.
A szőlő minden egyes
húsos, ropogós szeme valódi kincs a testnek. Az antioxidánsokban,
illetve ásványi anyagokban bővelkedő héj és mag elmulasztja a
gyomorpanaszokat, miközben jótékony hatásának köszönhetően tisztítja az
emésztőrendszert. A vörös és fekete szemű szőlő magjában halmozottan
található meg a sejtek regenerálódásáért felelős antioxidáns. Ezért a
gyümölcs fiatalító, frissítő hatása gyorsan megtapasztalható. A vörös
szőlő húsa kiváló magnézium és B-vitamin forrás, mely segít a stressz
leküzdésében és a nyugalom megőrzésében. Folsav és linolsavtartalma
szintén kiemelkedő, akárcsak a benne található vas mennyisége, ezért
természetes gyógyírt jelent vérszegénység esetén. Immunrendszeri
gyengeség során segít regenerálni a szervezetet a szelén, A-, C-, és
E-vitamin együttes hatásával. A festékanyagokkal telített vörös szőlő
rendkívül egészséges magas csersav- és antioxidáns tartalma miatt.
Rendszeresen fogyasztva javul a vérkeringés, csökken az infarktus
kockázata, illetve a daganatos betegségek kialakulásának esélye. Ezen
kívül a sötét szemű gyümölcsben az agyműködést serkentő szőlőcukor nagy
mennyiségben található meg. Az alacsony fehérje-, és zsírszint mellett
ez a magas cukortartalom pedig alapvető energiaforrás a szervezetnek. A
különleges kverecetin: ez a szőlőben megbúvó gyulladáscsökkentő
antioxidáns számos szervezetre gyakorolt gyógyhatással rendelkezik.
Kutatások kimutatták, hogy fontos szerepet játszik a rosszindulatú
daganatképződés megállításnál. Emellett javítja az érrendszer állapotát
a káros lerakódások eltávolításával. Keringési zavaroknál, illetve a
magas vérnyomás kezelésénél szintén jelentős szerepet kap. A szőlő
vízhajtó hatása a vese működését és a káros anyagok kipucolását segíti
elő. Ezzel együtt a többször említett béltisztító hatóanyagai szintén
segítenek a test beenergizálásánál, a fáradtság és levertség
elűzésében. A felfrissült vérkeringésnek és az antioxidánsok erejének
köszönhetően a bőr sejtjei is új életre kelnek. Egészség kívül, belül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.